Fonó Község Története

Megjelent Fonó község története és néprajza című könyvünk!

A község eredete; az első falu

Tisztelettel köszöntöm az Olvasót!

Falunk eredetét szeretném bemutatni Dr. Rosta Ferenc püspök úr monográfiájának segítségével. A mű keletkezésének okáról egy levél is árulkodik, melyet a Veszprémi Érseki Könyvtárba Károly bácsinak és Pfeiffer János kanonok úrnak küldött a gépelt helytörténettel együtt. Megkérte őket, hogy helyezzék el a Fonóról írt művét a Veszprémi Érseki Könyvtárban. Ott találtam rá e levélre és Fonó történetére 2004 szeptemberében…

A levélből: „…A három év alatt, amit Fonóban töltöttem, nagyon megszerettem e kis falut és népét – ezért is írtam meg ezt a kis opust, mely így már tárgyánál fogva is a szívemben, helyesebben a szívemből nőtt…Bálványos, 1964. december 14.”

„…Mint a legtöbb kisfaluról, úgy Fonóról sem maradt ránk ünnepélyes alapítólevél, mely felsorolná, hogy mikor tette le a településhez az alapkövet. Egyszerűen kinőtt a földből, … okirati határozat nélkül…” A falu eredetének legfőbb támpontja a neve. A régi világban gyakran nevezték el a települést a benne élő nép sajátos foglalkozásáról. Így országszerte találunk, főképp az egykori királyi és királynéi birtokok területén, efféle elnevezéseket: Halászi, Kovácsi stb. Községünkben a fonással foglalkoztak az emberek, a Kapos völgye és a belészaladó sok ér, patak bőven termette a fűzvesszőt. Fonó környékén gazdag a föld, ezért itt a len, a kender is jól megterem, és esetleg hatalmas birkanyájak is dús legelőre találhattak. Ezek mind kiváló alapanyagok voltak a különböző fonással készített termékek előállításához.

A falu elnevezésének tiszta magyar jellegéből adódóan a születését is meghatározhatjuk Valamikor Szent István király uralkodása alatt, vagy a XI.-XII. században telepedhettek le, amikor a magyar nép végleg hazájává tette ezt a földet és békés foglalkozások űzéséhez kezdett. Szeghalmi Gyula: Dunántúli Vármegyék című könyvében azt írja, hogy a község az Árpádok uralkodása idején királynéi birtok volt. Ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük, hogy volt idő, mikor királyi birtok volt Fonó, mint majd a következő részben idézendő Kun László-féle okira-tokból világosan kiderül. Tehát úgy képzelhetjük el a fonai életindulást, hogy mikor gazdaságilag megszerveződött az ország, a királyi vagy királynéi birtokok vezetősége ennek a vidéknek sajátos termékét – lett légyen az fűzvessző, len, kender vagy gyapjú- itt külön erre a célra összetelepített néppel kezdte feldolgoztatni. A fonótelep népe aztán együtt is maradt és foglalkozásával nevet adott lakóhelyének. Így keletkezhetett a XI. vagy XII. században az első Fonó község. A történelem véres szekere sokszor végiggázolt ezen a vidéken és kétszer oly kegyetlenül, hogy teljesen a földbe tiporta, sok más magyar faluval együtt megsemmisítette Fonó községet is. Így beszélhetünk első, második és harmadik Fonóról…

A második Fonó

…Fonóról szóló első írott emlék IV. Kun László király idejéből, 1278-ból való, amely két összefüggő okirat. Az első okirat lényege: Elya Hippolit gróf 4 fia: Ugra, Miklós, Bálint és Hippolit arra kéri a királyt, hogy mint lakatlan földet, adományozza nekik „Fonou” földjét. Erre a király megkérte a somogyvári bencés kolostor apátját, hogy helyszíni szemlére küldjön egy megbízható embert és tegyen jelentést. Az apát Myrei (=Mérei) Gábrián királyi megbízott mellé saját emberei közül is rendelt valakit. A megfigyelők tapasztalták, hogy „Fonou” földje üres, lakatlan; minden valószínűleg a tatárjárás söpörte el.

Kun László második okleveléből annyit megtudunk, hogy a király a somogyvári apát jelentésének kézhezvétele után Elya gróf négy fiának adományozta Fonó földjét, a cseh király (Ottokár) elleni hadjárat jutalmául. László egyben visszavonta korábbi adománylevelét és most már forma szerint is megfosztja Fonó földjétől a hédervári Héder nemzetséget, melynek azt korábban adományozta. Héder Jakab szövetkezett a király ellenségeivel, ezért vette el tőle Fonó földjét. A Héderváriak sohasem vették birtokukba a földet.

A második Fonó keletkezése, tehát 1278 után következő évekre, a XIII. század végére tehetjük. Egy időben „vásáros Fonónak” hívták a települést, ami annyit jelentett, hogy vásártartási joga volt. A második Fonó népe élénken gazdálkodhatott, s a közvetlen környékén vezető szerepet vitt. Buda eleste (1541.) után ezen a vidéken is berendezkedik a török uralom. 1643-ban még faluként számontartott hely Fonó. Ezt Horváth János Andocson tartózkodó jezsuita atya feljegyzéséből tudjuk, aki abban az időben 16 plébániát volt kénytelen ellátni. Mi a batai plébániához tartoztunk.

Az 1683-86. évi török hadjáratok útvonalán fekvő falvak, így Fonó is a török sereg áldozatai lettek. A második Fonó a malomároktól nyugatra észak-déli irányban húzódó domb („Birkadomb”) oldalán, a malomtól mintegy 400 méterrel északra, a zimányi úttól nem messze (ahol az erdő kezdődik),  volt. A második falu „vásáros Fonó” rangos nevét viselte, de a török megszállás „áldásai” következtében sok száz kis magyar faluval együtt nyomtalanul eltűnt a föld színéről…

A harmadik Fonó

…Az 1683-86. évi hadjáratok után megint csak „Fonó földe” lett az egykor virágzó kis községből, akárcsak a tatárjárás után. 1686-ban felszabadult Buda is, Pécs is, tehát a fonai üszkös romok is. Azt mondják a fonai emberek, hogy ott fönn, a Birkadombon a szántóföld egy része élesen elüt a többitől: sokkal feketébb. Talán a második falu leégése óta olyan különösen fekete az a föld. Ott feküdt a falu. Annak korma festhette be a földet.

Szeghalmy Gyula (Dunántúli Vármegyék) szerint 1498-ban Fonó a fejérvári őrkanonok birtoka, s ettől kezdve az is maradt végig, míg meg nem szűnt. A török megszállás idején a földesúri jogokat a fehérvári őrkanonok helyett 150 évig ténylegesen a török szpáhik gyakorolták.

A törökök elvonulása után, megindult a fészekrakás ezen a gazdag földön. Egy dombvonulattal keletre, a két patak között húzódó dombháton épültek az első házak. A telepítés kezdeményezője Nádasdy László csanádi püspök és a fehérvári őrkanonokság javadalmasa. Országszerte ezekben az időkben (1700-as évek első évtizedeiben) telepítették a török megszállás alatt elvérzett magyarság helyére a sok svábot, horvátot. Fonó itt is kivétel.

Míg Attala, Inám és Gölle – mint a legközelebbi példák – tekintélyes számban kaptak rác telepeseket, úgyhogy e falvakban külön utcák, falurészek kapták meg a „rác” jelzőt, s a régi írások külön Rácz-Inámról, Rácz-Gölléről, Rácz-Attaláról tudnak, addig Fonó új lakosai – a harmadik falu alapjának lerakói – Somogy megye más területeiről idetelepített magyarok.

Így mondja ezt az egyik, 1720-ból ránk maradt kimutatás: „Fonó községet egy évvel ezelőtt kezdték lakni, mégpedig ezen Nemes Vármegye kebeléből népesíttetett be és ezért lakosai minden teher viselésére kötelesek.” Az elpusztult második Fonó helyén, a mostani területen 1719-ben pezsdült meg az élet, a harmadik Fonóban…

A legrégibb fonai családok

…Az elpusztult második Fonó helyén tehát – illetőleg, mint láttuk, attól egy kissé délkeletre – a somogyi magyar családok telepszenek meg újból és megkezdik a harmadik falu életét. Vajon kik, mely családok lehettek az első telepesek? Élnek-e még ma is leszármazottaik itt a faluban?

Nem országos jelentőségű kérdés ez, de egy kis falu történetének keretében feltétlenül érdekes megtudni rá a választ. Egy megyei összeírás (Conscriptio Comitatus Simigiensis ex anno 1720, p. 211.-Áll. Levéltár, Kaposvár) tartalmazza az első telepesek – hiányos névsorát is.

Eszerint Kis Ádám, Kovács Péter, Bodó Miklós és Gál György lett volna az 1720-ban Fonóban élő négy család feje. Ugyan azon évből maradt ránk egy bővebb névsor is (i. Conscriptio animarum … Processus Kaposvár Ao 1720 –Áll. Levéltár, Ö. 52), mely a fenti 4 név közül hármat pontosan, egyet pedig Kiss Ádám nevét más keresztnévvel, Kiss Imre formában tartalmazza, de rajtuk kívül még 8 család nevét sorolja fel, összesen tehát 12 családét.

Ez az értékes okmány magyar fordításban (eredetije ennek is, az előzőnek is latin nyelvű) így szól: „Fonó község. Gáll György, Jeges János, Boda Miklós (Bodó?), Kovács Péter, Bana (Banó?) András, Barátth György, Bíró János, Szekeres Mihály; -elhagyott Fonyó István, Kiss Imre, Tótth János. –Bíró: Horváth Ádám. Összesen 8 telepes.

Meglepő ebben a névsorban, hogy a nemrég települt 12 családból Horváth Ádám bírón kívül 1720-ban már csak 8 lakik Fonóban. Három elhagyta új lakóhelyét. Vajon miért?

12 családból, 1720-ban már csak 8 lakik Fonóban. Három elhagyta új lakóhelyét. Vajon miért? Bizonnyal azért, mert akkoriban igen nehéz volt a megélhetés ezen a földön. A megelőző 30 évben – a falu pusztulásától, legkésőbb 1686-tól a falu újratelepítéséig, 1719-ig – elhagyott föld volt a fonai határ, teremtett lélek nem nyúlt hozzá. Ilyen körülmények között nem is lehet csodálni, hogy 1720-ban három hajlékot üresen, elhagyottan találnak a vármegyei összeírók. Érdekes azonban, hogy ezeknek az üres házaknak lakói sem maradnak végleg távol Fonótól. Akad, ki visszajön. Lehet, hogy csak télre mentek vissza rokonaikhoz, de a következő tavasszal újból megjelentek Fonóban.

Hol is lehetett az „óhaza”? Honnan jöhettek a telepesek Fonóba? Annyi bizonyos, hogy Somogy megye területéről, valahonnan a közelből jöhettek. Az akkori nehéz közlekedési viszonyok között különben nem szánták volna rá magukat, hogy télire az óhazába, tavasszal megint az újhazába költözködjenek. Egyébként maguk a nevek is honosak itt a Kapos mentén. A Gálok - szinte teljes bizonysággal mondhatjuk, hogy Mosdósról jöttek, de a többi telepes családról is nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a Kapos folyó vidékéről keltek útra. Talán olyan is akadt köztük, kinek apja, vagy öregapja lakott már ezen a földön: a második faluban, mielőtt azt a török fölégette volna. Úgy menekültek akkor biztonságosabb helyre, de magukkal vitték az elpusztult, régi otthon emlékét, s visszaemlékezéseikkel, elbeszéléseikkel akaratlanul is beleplántálták gyermekeikbe az utána való tudatalatti vágyakozást. E vágy aztán könnyen testet öltött, mikor Nádasdy püspök meghirdette, hogy embereket keres, s nekik földet, jobbágytelket oszt a termékeny fonai határban.

A göllei keresztelési anyakönyvben 1738 és 1747 közt szereplő, de aztán hamarosan eltűnt új nevek mutatják, hogy a 12 családhoz később csatlakoztak nyughatatlan elemek is. Ezen időben az Egerszegi, Illés, Gelencsér, Vigasztaló, Bank, Vörös, Buszerző és Jámbor fonai családoknak született gyermeke a már ismert, vagy későbbi névjegyzékben szereplő Kovács, Fonyai, Bodó, Jeges, Fonyó, Tóth, Zóka, Molnár, Gál, Horváth, Baráth és Németh családokon kívül. E nevek kapcsán egyet mindenesetre meg kell jegyeznünk: azt, hogy Fonóban még a csak átmenetileg itt lakóknak is gyönyörű magyar nevük van. Egyik-másik név meg olyan eredetien hangzik, mintha azon frissiben találta volna ki, és akasztotta volna rá őket valakire a néphumor.

Úgy látszik, svábok és délszlávok nem is igen pórbáloztak Fonóban a szerencsével. Hiszen érthető is, hogy kerülték ezt a színmagyar falut, és szívesebben telepedtek olyan helyre, ahol honfitársaik képezték, mint falualapító, elsőtelepesek, a lakosság zömét. Idegen nemzetiségű, vagy nem katolikus hitű ember itt csak nagyritkán telepedett meg. Ez világlik ki abból a két nagyértékű lelkipásztori összeírásból is („Liber status animarum”), melyet a taszári plébánia irattára őriz, s melyet a következő fejezetben részletesen szeretnék ismertetni.

Családi érdekességek

Ha idegen jön Fonóba, rögtön feltűnik neki, hogy itt majd minden harmadik embernek Fonai a neve. Honnan kerülhettek ide olyan hirtelen, hiszen az 1720-as névjegyzékben még nem szerepelnek, 1755-ben pedig már 12 család viseli a Fonai (ill. Fonói) nevet, 1767-ben meg már 14?

A Fonai név a Fonyó névből alakult ki. A Fonaiak őse, Fonyó István. A göllei keresztelési anyakönyv tanúsága szerint 1739. november 1-jén keresztelték Fonyó Ferenc és Ferencz Ilona fiát, Istvánt. Márpedig ugyanez a házaspár szerepel az 1755-ös összeírás 4. számú és az 1767-es összeírás 29. sz. házában, de a férj neve már nem Fonyó, hanem előbb Fonói, aztán Fonai. A taszári esketési anyakönyv pedig még 1761-ben is Fonó Jánosnak és Fonó Ferencnek írja a két Fonai nevét, (V. ö. Esketési Anyakönyv, 1761. január 11. és még utána néhányszor). Világos ezekből a példákból, hogy a Fonai név a Fonyó névből alakult ki az idők folyamán. Alakulása közben többféle formát vett fel. A Fonai nevet több család is viselte, ezért kezdetben a keresztnevük alapján különböztették meg a ---fonai család ágait; „Miklósék, Istvánék, Paliék, Ferencék, Mártonék, Józsefék,  Mihályék-ként különböztették meg. Ezenkívül különböző mellékneveket kaptak még a megkülönböztethetőség miatt; „Kis” (=ifjú) ez a jelző annyira hozzátapadt a családnévhez, hogy az anyakönyvbe is bekerült, „felső” (=északabbra lakott Fonóban), „Tóth Fonai” (=a régi fonai Tóth család leszármazottai). Gyakoribb fonói családnevek voltak: Bálizs, Cséplő, Fonai, Gál(l), Kis Fonai, Tóth Fonai, Tódor…

Gazdasági fejlődés

Mint már említettem, Nádasdy László csanádi püspök, minta a falut telepítő földesúr, 22 jobbágytelket – szessziót – és 4 zsellértelket osztott ki az idetelepülő népnek. Egy jobbágytelek 22 hold szántóföldet és 10 hold rétet foglal magában. Így a fonai jobbágyi birtok területe 22×32= 704 hold. Ehhez járul még fél szessziót, azaz 16 holdat kitevő zsellértelek, ami együttesen 720 hold. A határ másik része – nagyrészt erdő – maradt meg az uradalom birtokában.

Másképp nem is lehetett volna megindítani a gazdasági életet, mert ezekben a törökutáni évtizedekben igen nagy hiány volt munkáskézben és az uradalomnak kezdetben valószínűleg egyáltalán nem volt cselédsége. Kilencven évvel később, 1810-ben a Kusztodiátus egész területén – melynek a fonai határ csak egy kis töredéke – összesen 21 hajdú, 4 béres, 3 birkás, 5 kanász, 1 gulyás, 2 erdőkerülő, 2 méhész, 2 szőlőpásztor, 1 konyhás kocsis, 2 pintér, 2 kőműves és 1 postás, mindössze tehát 46 személy volt a kusztodiátusi uradalomnak alkalmazásába…

Dr. Rosta Ferenc

fonói plébános, székesfehérvári segédpüspök

NyP